Mi lesz, ha az emberi civilizáció eltűnik a Földről? Önállósulhatnak a technológiai létezők? Hogy nézhet ki az élet sokezer fényévre tőlünk? A poszthumanista elméletek az emberközpontú valóságkép(ek) kizárólagosságának elbizonytalanításán dolgoznak, hogy végre megértsük: korántsem körülöttünk forog a világ. A beszélgetés és az elhangzó versek azt szemléltetik, hogy a kortárs költészet miképp járulhat hozzá ezeknek a problémáknak a megértéséhez.
Kerber Balázsnak a videojátékok világa által inspirált, Conquest című verseskötetében a történelem olyan alakjai tűnnek fel világhódító karakterekként, a történelem egyirányú idővonaláról közös szövegtérbe helyezve, mint Julius Caesar, Napóleon, Churchill vagy épp Elisabeth királynő, Fodor Balázs Kozmológiai állandó című verseskötete pedig a világegyetem beláthatatlan összetettségének, meghódíthatatlan távlatainak sokszínűsége felől világítja meg az emberi léptékű igazságok relativitását. Moderál: Kovács Edward költő-kritikus.
Az est a Maradj MODEM című, a kortárs művészeti intézmény újra nyitása alkalmából szervezett program keretében valósul meg a Zöld kilincs művészeti kávézóban.
Június 27-én 15.30 és 24 óra közt tárlatvezetések, felolvasószínház, zene, táncelőadás és kis éji slam poetry verseny várja a látogatókat.
A GeoTarget programajánlója
« Összes
Debrecen – KULTopik – Kortárs művészeti program
június 27 @ 15:30 – 23:30
Mi lesz, ha az emberi civilizáció eltűnik a Földről?
Önállósulhatnak a technológiai létezők?
Hogy nézhet ki az élet sokezer fényévre tőlünk? A poszthumanista elméletek az emberközpontú valóságkép(ek) kizárólagosságának elbizonytalanításán dolgoznak, hogy végre megértsük: korántsem körülöttünk forog a világ. A beszélgetés és az elhangzó versek azt szemléltetik, hogy a kortárs költészet miképp járulhat hozzá ezeknek a problémáknak a megértéséhez.
Kerber Balázsnak a videojátékok világa által inspirált, Conquest című verseskötetében a történelem olyan alakjai tűnnek fel világhódító karakterekként, a történelem egyirányú idővonaláról közös szövegtérbe helyezve, mint Julius Caesar, Napóleon, Churchill vagy épp Elisabeth királynő, Fodor Balázs Kozmológiai állandó című verseskötete pedig a világegyetem beláthatatlan összetettségének, meghódíthatatlan távlatainak sokszínűsége felől világítja meg az emberi léptékű igazságok relativitását. Moderál: Kovács Edward költő-kritikus.
Az est a Maradj MODEM című, a kortárs művészeti intézmény újra nyitása alkalmából szervezett program keretében valósul meg a Zöld kilincs művészeti kávézóban.
Június 27-én 15.30 és 24 óra közt tárlatvezetések, felolvasószínház, zene, táncelőadás és kis éji slam poetry verseny várja a látogatókat.
Helyszín:
Baltazár Dezső tér 1-3.
Kapcsolat: +36 52 525-010
Forrás: https://www.debrecen.hu/hu/turista/esemenyek/kultopik
Event Navigation