Geotarget Programok

A GeoTarget programajánlója




Loading Esemény

« Összes

  • Ez az esemény már lezajlott.

Zalaegerszeg – ZalaegerSzögek és más nézőpontok – Rendhagyó „belváros észlelés”

július 10 @ 18:00 20:00

Találkozó: Zalaegerszeg, Autóbuszállomás – információ

A rendhagyó sétát kalauzolja: Pánczél Petra újságíró, blogger, a KulTour-Vidék blog működtetője

Az autóbuszállomást, a Keresztury teret – rajta az egykori Centrum- és Domus áruházakkal – mindenki ismeri. Csakúgy, mint a Deák teret, a Kvártélyház környékét, vagy épp a Pedro kocsmáját, mellette a kis gyalogjárattal. Legalábbis azt hisszük, hogy ismerjük őket. De biztos, hogy minden szemszögből körbejártuk, megfigyeltük a városi tereket?
A szubjektív séta során benézünk az ereszek alá, a lépcsőfokok közé. Átlesünk a korlátok résein, megfigyeljük a tükröződéseket, az épületek által rajzolt vonalakat, geometrikus alakzatokat. Szó szerint belemegyünk a részletekbe! Lehet, hogy még az is kiderül, mi látható Deák Ferenc lába között…
Közben megbeszéljük, hogy hogyan érezzük magunkat az adott helyszínen. Mert a városi tér mindig változik, üzen, kommunikál, mint ahogy mi is kommunikálunk (és talán változunk is) vele.

Útvonal:
1. Autóbuszállomás
2. Volt Centrum- és Domus áruházak épülete
3. Deák tér
4. Göcsej üzletház vs. Kvártélyház (Iskola köz)
5. Pedro kocsmája (ex ZTE söröző)
6. Kerámia lakópark

A séta interaktív; akinek kedve van, fényképezésre alkalmas eszközt hozzon magával.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Dátum:

Helyszín: 18 órától

Cím: díjmentes

Forrás: https://zalaegerszegturizmus.hu/info/programok/zalaegerszogek-es-mas-nezopontok-rendhagyo-belvaros-eszleles/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük