A 2020-as év legkülönlegesebb programjára várjuk azokat, akik szívesen fedeznek fel a látogatók szeme elől eddig elzárt, rejtett kincseket. Városunk egyik legértékesebb látnivalóját, a Bencés épületegyüttest, egy rendkívüli programon mutatjuk …
Az Öt Templom Túra az Öt Templom Fesztivál helyszínein, Győr-Újváros építészeti értékein – elsősorban az öt templomon – keresztül mutatja be az európai zsidó-keresztény kultúra vallási, kulturális és építészeti, helytörténeti …
Győr a folyók városa A csodásan megszépült vízpartok és az alkonyi fények elvarázsolják a vendégeket. Programunk:– Egy kellemes séta, ízelítő az egykori kereskedőváros hangulatából és látnivalóiból idegenvezetőnkkel,– Hajóra szállunk és …
Győr megér egy estet! Sétáljon velünk egy kellemes nyári estén! Megmutatjuk a leghangulatosabb helyeket a belvárosban esti fényekben pompázva és a legjobb történetekből válogatunk. A következő éjszakai séta a …
Egy város igazi arcát sokféleképpen megismertethetjük vendégeinkkel. Talán az egyik leginkább vonzó mód erre a város legkülönlegesebb értékeinek az “összefűzése egy gyöngysorba”. Minden bemutatásra kerülő érték egy igazi gyöngyszem, egy …
Kellemes nyáresti séta a kivilágított barokk belvárosban. Gyönyörködjünk együtt a szép látnivalókban! Az érdekes történetekről idegenvezetőnk gondoskodik! Találkozó a Dunakapu téren, a Pulzusnál. Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; 06 30 294 9174 …
Régóta szeretnél esti fénycsíkos, szökőkutas és a belvárosfényeiről képeket, de ötleted sincsen, hogy mitől lesz olyan, ami olyan? Legyél az elsők között, aki elkészíti az eddigi legjobb esti városképeit Győr …
Régóta szeretnél esti fénycsíkos, szökőkutas és a belvárosfényeiről képeket, de ötleted sincsen, hogy mitől lesz olyan, ami olyan? Legyél az elsők között, aki elkészíti az eddigi legjobb esti városképeit Győr …