Az online geotargeting segítségével az IP címek alapján pontosan beazonosítható a földrajzi régióban releváns célcsoport.

Az automatizált hirdetésértékesítési/vásárlási programok, platformok számtalan szofisztikált megoldást kínálnak a hirdetők számára. Sőt, a Google Display hirdetések esetében az affinitás közönség index segítségével olyan embereket is elérünk, akik szenvedélyesen érdeklődnek az adott téma iránt.

Kik azok, akiket ezek a rendszerek nem képesek lokálisan elérni?

A digitális kampánytervező programok nem tudják beazonosítani a lokálpatriótákat, helyi véleményvezéreket, valamint a saját településük iránt rajongókat.

Miért fontos célcsoport a „lokálpatrióta és a település iránt rajongó”?

A lokálisan átlag feletti affinitású, adott településhez emocionális kötődő célcsoport, – kiemelten a közösségi véleményvezérek – jelentősen befolyásolják a helyiek életét, fogyasztási szokásait. A lokális szolgáltatók a helyi hagyományokat, szokásokat, mikrogazdasági, geopolitikai igényeket figyelembe véve szolgálják ki a lakosság tartalom- és médiafogyasztási igényeit.

Kik a lokális tartalomszolgáltatók?

Ahol a hír, ott a tartalom. A legtöbb hír az önkormányzatoknál keletkezik, a nagyobb településeken komplex apparátus áll rendelkezése, akik a híreket szerkesztik, feldolgozzák és platform kompatibilisre gyártják.

Napjainkban a klasszikus, helyi médiumokat nehéz elválasztani egymástól, a helyi TV-ben gyártott tartalom és/vagy a helyi újságban szerkesztett hír kikerül a lokális weboldalakra, a közösségi médiába, a helyi tartalomszolgáltatók pedig lefejlesztették azokat a hirdetéskiszolgáló platformokat, amelyekkel a médiafogyasztók hatékonyan elérhetők. A helyi kampányok hatékonyságát jelentősen növeli, ha digitálisan geotargetált hirdetéseket, lokális tartalomszolgáltatók reklámfelületeivel egészítjük ki.

Lokális tartalmú weboldalak

Lokálisan évről-évre erősödik a helyi digitális tartalomszolgáltatók szerepe, a helyi weboldalak kiemelt előnye az átlag feletti affinitás a lokális médiafogyasztóknál, továbbá látogatói felülreprezentáltak az ABC1 Esomar státuszúak körében; magasabb iskolai végzettségűek és jövedelműek. A főoldali és cikkoldali banner hirdetés, desktopon és mobilon egyaránt hatékony megjelenési forma, amennyiben a célunk, a lokálisan elkötelezett fogyasztók elérése.

A TOP 25 lokális weboldal Magyarországon:  https://geotarget.hu/2021/06/21/top-of-locals-a-25-leglatogatottabb-lokalis-weboldal-a-megyei-jogu-varosokban/

Helyi TV

A helyi TV-k nézettségét nem mérik, azonban a lokális, audiovizuális „gyár” jelentős mennyiségű anyagot (riportot, tudósítást, műsort) készít, amelyek a helyi TV-n kívül a helyi weboldalakra, a közösségi média platformokra (Facebook, Instagram, YouTube) is felkerülnek, így mérhető nézettségi adatokhoz is hozzájuthatunk.

Helyi újság

Az önkormányzati újságokban vagy/és a helyi, közéleti lapokban releváns, lokális híreket olvashatunk, terjesztését az önkormányzat megbízásából jellemzően helyi szolgáltatók végzik, egy-egy példány minden postaládába bekerül. Olvasottságról nincs információ, de az újságban egy jó pozíciójú és tartalmú hirdetéssel erősödhet a lokális fogyasztói elköteleződés.

A helyi médiumokról bővebb információ: info@geotarget.hu